Gyermekek esélyeinek növelése a hátrányos helyzetű településeken
Egyetlen gyermeket se veszítsünk szem elől – ez a küldetése a Felzárkózó települések program részeként kezdetben 66, 2023 áprilisától már 177 településen működő Fókuszban a gyermek (EFOP 1.4.5-20-2020-00001) projektnek. 2021. januárjában indult, a legkisebb gyermekek felzárkózását segítő uniós programban huszonkilenc civil szervezet dolgozik együtt, helyben, intenzív és komplex szociális munkával annak érdekében, hogy a legnehezebb helyzetben lévő településeken élő, három év alatti gyerekek is megkapják mindazt, ami a kiegyensúlyozott fejlődésükhöz szükséges, különösen fejlődésük legfontosabb szakaszában, életük első ezer napjában.
Az első 1000 nap kiemelten fontos minden kisgyermek életében. Számos kutatás feltárta, hogy az idegrendszeri érés folyamata alapvetően meghatározza a későbbi iskolai teljesítményt. A társadalmi kirekesztődés folyamata is leginkább ebben az időszakban fordítható meg. A Fókuszban a gyermek projekt komplex beavatkozásokkal, helyben elérhető, rendszeres és intenzív szociális munkával, családmentorálással, a szülői kompetenciák erősítésével, gyermekgondozási és higiéniai eszközök elérésének biztosításával, valamint az optimális mozgásfejlődés támogatásával segíti a családokat, velük közvetlenül és rendszeresen kapcsolatot tartva. A családmentorok szorosan együttműködnek a helyi Jelenlét pontokkal, szakemberekkel, a koragyerekkort ellátó intézményrendszerrel.
A program munkatársai jelen vannak a családok életében már a várandósság ideje alatt is, ismernek minden kisgyermeket, így képesek olyan helyzeteket feltárni és megoldani, amelyek krízishelyzetet okozhatnak. A családmentorok, védőnői segítők ott vannak, a védőnőkkel, szakemberekkel együttműködve, amikor egy fiatal lányból anya lesz, segítenek megérteni, hogy a saját és a baba egészsége érdekében mit tud tenni, milyen kötelező vizsgálatokon kell részt vennie, vitaminokat kap és támogatást ahhoz, hogy gondoskodó szülővé válhasson.
A családok mindemellett sok kézzelfogható segítséghez is hozzájuthatnak a programban: az újszülöttek baba-, az édesanyák kismama csomaghoz, a nagytestvérek játékokhoz, a Jelenlét pontokon a gyermekgondozáshoz szükséges eszközök válnak elérhetővé. Ha szükséges, a kisgyermekes családok otthonának biztonságossá tételéhez, lakhatási életveszély elhárításhoz, egy fűthető helyiség kialakításához, higiénés körülmények javításához is hozzájárul a program.
A figyelem egy része valamivel távolabb a családoktól – de ugyancsak értük -, a szakemberekre irányul, őket segítik tanácsokkal, módszertani ajánlásokkal, képzésekkel, a védőnőket eszközökkel.
A fentieken túl, szükség esetén adósságkezelés, drogprevenció, áldozatsegítés, gyermekszemészeti szűrés, mozgó játszótér, mozgásfejlődés támogatása, krízisintervenció, társadalmi érzékenyítés programelemek működnek együtt azért, hogy a felzárkózás minél hatékonyabb legyen.
Projekt azonosító száma: EFOP-1.4.5-20-2020-00001
Kedvezményezett neve: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
Projekt címe: Fókuszban a gyermek
Megvalósítás helyszíne: 177 felzárkózó település
A támogatás összege: 20 850 000 000 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100 %
A projekt kezdete: 2021. 01. 01.
A projekt tervezett befejezése: 2023. december 31.